Városi televízió videói

Idősek Karácsonya Devecserben

December 15-én Devecser Város Önkormányzata, a Devecseri Szociális Alapszolgáltatási Központ és a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ „Idősek Karácsonya” program keretében ünnepségre hívta városunk 70 év feletti lakóit.Az Idősek Karácsonya rendezvényt, 2016-ban indította útjára az önkormányzat. Az idei eseményen Baráth Szilvia a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ munkatársa köszöntötte a megjelentek, majd Ferenczi Gábor polgármester…

Városi televízió videói

Advent Fényei Művészeti Fesztivál

A devecseri iskola hosszabb kihagyás után újra megrendezte az „Advent Fényei” Művészeti Fesztivált. Az iskola kiemelt figyelmet fordít a hagyományőrzésre, tehetséggondozásra, így a fesztivál kimondott célja, hogy a térségben élő gyerekek számára lehetőséget biztosítsunk a tehetségük megmutatására. A sok évre visszatekintő térségi rendezvény újdonsága, hogy idén lehetőséget adtak felnőttek bemutatkozására is.A rendezvényt Kurdi Róbert karácsonyváró…

Városi televízió videói

Fellobbant a harmadik adventi gyertya lángja

Devecser adventi koszorúján fellobbant a harmadik gyertya lángja.A kedvezőtlen időjárás miatt a devecseri fúvósok dallamai a templom falai közt csendültek fel. Ünnepi beszédet Nyárs Hajnalka alpolgármester mondott, aki kiemelte, hogy “életünk akkor lesz áldott, boldogsággal telt, ha az örömöt és világosságot mindig megteremtjük családunknak és magunknak!Mindannyiunknak erős, fényes, égőt kell létrehozni, hogy egymást kézen fogva,…

Városi televízió videói

V. Fel nagy örömre Adventi Kórustalálkozó

December 10-én ötödik alkalommal rendezte meg a “Fel nagy örömre” elnevezésű kórustalálkozót a Devecseri Gárdonyi Géza Emléktársaság a Páduai Szent Antal Templomban. Nagy Nándor Richárd plébános köszöntő beszédében az emberi kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet. M. Mester Katalin a megjelentek köszöntését követően a templomban található orgona történetét elevenítette fel. A bensőséges hangulatú hangversenyen három…

Városi televízió videói

Megérkezett a Mikulás a Vackor Óvodába

Megérkezett a Mikulás a Vackor Óvodába. Reggel a manócskák mogyoróval köszöntötték az érkező gyermekeket, akik már izgatottan készültek fogadására. Szorgosan fényesítették cipőjüket, majd a reggelit követően az ovi tornatermében az óvó nénik mikulásváró műsorát tekinthették meg. A Télapó a hagyományokhoz híven idén is minden csoportba ellátogatott.

Városi televízió videói

Mikulásváró és sütivásár

December 3-án Mikulásváró rendezvényre és sütivásárra várták az érdeklődőket, a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ munkatársai. Délutánra benépesedett a rendezvénytér, ahol finom sütemények (Őszi Fény Nyugdíjas Klub, Hittan csoport, Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ dolgozói által készített) és forró tea is várta a kilátogatókat.15 órakor vette kezdetét a mikulásfutás, melyen 3 korcsoportban lehetett indulni. A…

Városi televízió videói

Advent második vasárnapja Devecserben

December 4-én, vasárnap a városi adventi koszorún fellobbant a második gyertya lángja.Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis ez is advent liturgikus színe, azonban a jelentése mégis eltérő az elsőétől, hiszen a ma meggyújtott gyertya a reményt szimbolizálja. Az adventi időszak felkészülés Jézus Krisztus születésére, az Úr eljövetelére. Az adventi…