A vörösiszap-katasztrófa utáni összefogás emlékkiállítása

Tragédia, összefogás, újjászületés

Ez a gyűjtemény nem a „katasztrófaturizmus”, hanem a sosem feledett köszönet és hála helyszíne.

2010. október 4-én a déli órákban kiszakadt az ajkai timföldgyár iszaptározójának az észak-nyugati sarka, és erősen lúgos tartalmával elárasztotta a Torna patak mentén lévő településeket.

Ezen a napon egy nem kívánt hírnévre tettünk szert, amikor egy nap alatt megtudhatta a világ, hogy itt, Európa közepén van egy falu, Kolontár és létezik egy kisváros, Devecser. A döbbenet órái után nálunk olyan történt, ami az egész világon párját ritkítja. Egy ország, egy nemzet fogott össze értünk. Egy olyan összefogás bontakozott ki, amire büszkék lehetünk mi, magyarok.


E kiállítás egyfajta emlékezés a vészterhes napokra. Emléket állít az odaadó, a bajba jutottakon segítő honfitársainknak, és végigköveti az újjáépítés folyamatát. Köszönetet mond mindazoknak, akik itt voltak velünk, azoknak, akik anyagi illetve tárgyi segítséget küldtek, de azoknak is szól a köszönet, akik – ha csak egy szívből jövő őszinte sóhajjal is, de – velünk voltak azokban a hónapokban.


A kiállításon filmvetítés látható az első órák történéseiről. Fotók és a tárlókban található konzervált tárgyak segítenek felidézni azokat a tragikus, de egyben lélekemelő történeteket, amiről a kiállítás látogatása közben hallhatnak. 

A történet súlya miatt, sokan idegenkednek a kiállítástól, de a tapasztalat szerint a kiállítás végére elsősorban nem a szomorúság a mérvadó, hanem az az erő és emberségbe vetett hit, amit a Devecseriek megtapasztalhattak.


A kiállításnak hármas szándéka van. Az említett köszönetmondás mellett a figyelemfelhívás, hogy próbáljunk meg okosabban vigyázni erre a ránk bízott gyönyörű világra. Végül szándékunk, hogy felmutassuk azt az értékünket, mi magyarok joggal lehetünk büszkék: hogy nekünk olyan Hazánk és nemzetünk van, aki nem hagyja magára a bajba jutottat.

A ház az elmúlt évek során nemzetközi ismertségre tett szert. Vendégkönyvünk tanúsága szerint már minden kontinensről érkeztek hozzánk látogatók. Európa szinte összes országából voltak vendégeink, és a könyv őriz kínai, japán és arab írásjeleket is. (Külföldi vendég látogatási szándéka esetén tolmács szükséges.)

Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a kiállítás elsősorban az „életet látott” látogatókra van hatással, de iskolai-, osztálykirándulások alkalmával is elnyeri még a nehezebben leköthető gyermekek figyelmét is. (Elsősorban általános iskola felsős, illetve ennél idősebb diákok számára ajánlott.)

Ha egy osztályból csak 3 – 4 tanuló viszi magával azt a gondolatot, hogy erre a ránk bízott gyönyörű világra vigyázzunk, akkor már megérte. (a tapasztalat az, hogy nem 3-4 gyermek gyűjt maradandó élményeket)

Az épület története

A kiállítás helyszíne a Rotary Ház, amely az elöntött területen lévő, a 265 elbontott ingatlanból az egyetlen mementóház. A fennmaradt épület 100 éves, egyemeletes, a régmúltban a földszinten postának, az emeleten postamesteri lakásnak épült. 

Az újjáépítéskor a Rotary Klub Devecser Város Önkormányzatával összefogva újította fel. A Rotary Klub a ház megmaradásában múlhatatlan érdemeket szerzett, ezért az ő tiszteletükre kapta az épület a Rotary Ház nevet.

A felújított házat a tragédia egyéves évfordulóján, 2011. október 4.-én adták át. Akkor az egész házban egy nagy kiállítás volt, amely az akkor elérhető emlékek nyomán mutatta be a tragédiát.

Ennek a kiállításnak az anyaga lett kibővítve az időközben felkutatott emlékekkel, filmvetítéssel és az újjáépítés képeivel. A jelenkori kiállítás a ház emeleti részén található, amely 2012. október 4. óta fogadja a látogatókat.

A kiállítás látogatása és a tárlatvezetés INGYENES! (… hisz tőlünk sem kértek pénz azok a segítő kezek)

Jöjjön el hozzánk, legyen a vendégünk!

Elérhetőség


A Rotary Ház címe: Devecser Árpád u. 7.

Devecserbe a 8-as számú főútvonalon érkezve, az elágazótól kb. 200 méterre, jobbra, az emlékparkban egy egyemeletes zöldessárga épület.
A ház előtt nagy tér található, ahol személyautóval és autóbusszal is kényelmesen lehet parkolni. A tömegközlekedéssel érkezőknek is elérhető távolságra van a gyűjtemény, hisz a buszpályaudvartól és a vasútállomástól is csak néhányszáz méterre található.


A kiállítás látogatása és a tárlatvezetés INGYENES! (… hisz tőlünk sem kértek pénz azok a segítő kezek)

Szervezett kiránduló csoportok egy bő órával számolhatnak.
A kiállítótér méretei miatt egyszerre maximum egy busznyi látogatót (kb.40 fő) tudunk fogadni, A csoportok átfedésének elkerülése okán kérjük, hogy látogatási szándékukat előre jelezzék(legalább 3 nap) az alábbi telefonszámon:

Boldizsár Zsolt 06 – 30/384 – 4749

Az épületben van a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Devecseri tagintézményének a székhelye is. (telefonszámuk: 30/811-70-59)

Nyitva tartás:

Előzetes egyeztetés esetén (legalább 3 nap), nyitva tartási időn kívül, (akár hétvégén) is fogadunk vendéget!