A Bakony-Somló Népművészeti Találkozó színpadi programja a devecseri Fláre Beás együttes koncertjével vette kezdetét a Devecseri Piac és Rendezvénytéren.
A koncert különlegessége volt, hogy a nemrégiben elindult cigánytánc szakkör tagjai itt mutathatták be az eddig tanultakat.
A Fláre Beás együttest követően a Batsányi Táncegyüttes lépett színpadra, akik Tapolca egyik legjelentősebb amatőr művészeti csoportja. 2021-ben ünnepelték fennállásuk ötvenedik évfordulóját.
A felnőttek táncos produkcióját követően a gyerekek is megmutathatták tudásukat. Tiba-Kuczi Zsanett vezetésével óvodások néptáncbemutatóját tekinthette meg a közönség. A táncok után a zenéé lett a főszerep.
A Batsányi Népdalkört 1972-ben Török Attiláné Zsóka néni indította útjára lelkes népdalt szerető embereket gyűjtve maga köré. Füstös Zsuzsanna 2015-től vezeti a népdalkört. Elsősorban a dunántúli népdalokat ismertetik meg a közönséggel, de szívesen énekelnek más magyarlakta tájegységről is népdalokat. 2018-ban a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai versenyén ezüst minősítést kapott a csoport.
Maradva a zenénél a magyar népzene régies dallamvilágát és hangszereit mutatta be Sándor Tímea és Császár Dominik.
Tímea Somogyjádról, Dominik pedig Dobáról érkezett Devecserbe.
A Bakony-Somló Művészeti Fesztivál a Kákics zenekar koncertjével és táncházzal ért véget.
A rendezvény az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.
















