Advent második vasárnapja

December 4-én, vasárnap a városi adventi koszorún fellobbant a második gyertya lángja.
Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis ez is advent liturgikus színe, azonban a jelentése mégis eltérő az elsőétől, hiszen a ma meggyújtott gyertya a reményt szimbolizálja. Az adventi időszak felkészülés Jézus Krisztus születésére, az Úr eljövetelére. Az adventi koszorú második gyertyája azt is jelzi, hogy nem egyedül megyünk az Úr felé, hanem kézen fogva, egymást bátorítva, biztosan célba érünk. „Reményünk a hiten alapul, a szeretetünk pedig elsősorban belülről kell, hogy fakadjon és önzetlen kell, hogy legyen”.  – mondta Ferenczi Gábor polgármester ünnepi beszédében.

Az ünnepi pillanatokat Ihászné Szabó Katalin a Devecseri Zeneiskola vezetője, Füstös Zsuzsanna a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ igazgatója, Zámbó Dóra a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ munkatársa és Hekele Dániel zenetanár varázsolták meghittebbé előadásaikkal.
A reményt szimbolizáló második gyertyát Ferenczi Gábor polgármester és Molnár Istvánné (Marika néni)  gyújtották meg.

Kapcsolódó bejegyzések