Nívódíjak átadása a magyar kultúra napján

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, mely – nem tartozik a hivatalos ünnepek közé – hosszú évek óta hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket minden magyar ember méltán érezhet magáénak. Ezen alkalomból – ahogy országszerte sok helyen – a Devecseri Kastélykönyvtárban is ünnepi rendezvénnyel készültek. A megjelentek köszöntését követően Ferenczi Gábor polgármester osztotta meg gondolatait a közönséggel. Ez a nap lehetőséget ad arra, hogy megálljunk egy kicsit és átgondoljuk, hogy milyen csodás értékekkel bír a magyarság, másrészt pedig alkalmat ad arra is, hogy megköszönjük mindazoknak a munkáját, akik a magyar kultúra ápolásában, terjesztésében tevékenykednek – mondta a polgármester. Az eseményt ünnepélyessé varázsolta, hogy a kultúra terjesztéséért illetve a helytörténet területén végzett tevékenység elismeréseként Közművelődésért Nívódíjat adtak át M. Mester Katalin és Czeidli József részére. Az ünnepi pillanatokat követően Mező Tibor – Az Ómagyar Mária-siralom szövegkönyve című kötet bemutatóját tekinthette meg a közönség.

Kapcsolódó bejegyzések