Devecseri Értékőr mintaprojekt zárórendezvénye

2022. július 15-én tartották a Devecseri Értékőr mintaprojekt záró rendezvényét . Az eseménynek a Devecseri Kastélykönyvtár adott otthont, ahol a megjelentek köszöntését követően a Darvastói Színjátszók szórakoztatták a közönséget. „Mondhatjuk, hogy ünnep ez a mai alkalom, mégpedig az értékeink ünnepe” – mondta Ferenczi Gábor polgármester, aki kitért arra is, hogy a közelmúltban újjáalakult a Devecseri Értéktár Bizottság azzal a céllal, hogy felkarolja az értékmentést.
Füstös Zsuzsanna a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a projekt elején az alapokat tették le a közös munkához a diákokkal, amivel szeretnék segíteni az értéktár bizottság munkáját. „Szeretnék, hogy ha az a rengeteg kincs, ami körülvesz bennünket, ne csak nekünk most 2022-ben legyen érték, hanem 10 meg 20 év múlva is” – mondta az intézményvezető. Továbbá köszönetét fejezte ki Németh Andrásné Farkas Gabriellának és Hoffner Tibornak, hogy partnerszervezetként kapcsolódhatott az intézmény a nyertes pályázathoz.
2022. május 6-án került sor az értéktár bizottság megújítására, melynek vezetését Szabó Adrienn vállalta. Az újjászerveződést követően a bizottság 5 értéket vett fel a települési értéktárba.
Kulturális örökség kategóriában a Fláre Beás együttes és Gárdonyi Géza (kántor) tanítósága Devecserben, különös figyelemmel a „Fel nagy örömre…” karácsonyi ének megszületésére, mint értékek kerültek be az értéktárba. Ipari és műszaki megoldások kategóriában a Devecseri Kovácsoltvas Turulmadár szobor, épített környezet kategóriában a Devecseri Esterházy Kastély, természeti környezet kategóriában a Széki-erdő került be a Devecseri Értéktárba.
Az elismerések átadását követően Hoffner Tibor a KÖSZI bázis vezetője mutatta be az Értékőr Program tevékenységét.
A fiatalokat egyre nehezebb megszólítani és bevonni a kultúrával, értékekkel kapcsolatos kutatásokba, erre dolgozott ki megoldást Németh Andrásné Farkas Gabriella mesterpedagógus, aki a digitalizáción keresztül teszi érdekessé az értékek iránti kutatást. A mostani rendezvényen a Települési értékek megismertetése az alfa-generáció nyelvén c. könyvét és a Nyirádi jó gyakorlatokat mutatta be a jelenlévőknek.
Az előadások után ünnepélyes keretek között felavatták a devecseri értékőröket. Az ünnepi pillanatokat követően M. Mester Katalin és Németh Péter alkotásaiból összeállított kiállítást nyitotta meg Bánkutiné Mihalcsik Márta, az NMI módszertani referense.
A megnyitót követően a lovagteremben az értékőrök által készített interjúkat lehetett megnézni, az előtérben lehetett kirakózni és lehetőség nyílt az új, Devecser értékeit bemutató társasjáték kipróbálására, illetve interaktív sétán is részt vehettek a jelenlévők.

Kapcsolódó bejegyzések