Devecseri szüreti felvonulás

Október 1-jén szüreti felvonulást tartottak Devecserben. A rendezvény a művelődési központ melletti rendezvénytéren vette kezdetét, ahol a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar dallamai csendültek fel. A fúvószenekart követően Ferenczi Gábor köszöntötte a jelenlévőket és külön köszöntötte a szépkorúakat, hiszen október elseje az idősek napja.
A polgármesteri köszöntőt követően a devecseri, sümegi és ajkai örömtánc csoportok közös műsorával folytatódott a színpadi program.
A délután a gyerekeknek és szüleiknek is tartogatott programot. Gulyás László Régi világ hangszereinek meséivel nevettette meg a közönséget.
A felvonulás a rendezvénytérről indult. Első állomás a templomtéren volt, ahol a devecseri egyházközség nevében Poós Alajos köszöntötte a felvonulókat, akiket a közös éneklést követően vendégül is láttak.
A második helyszín a Deák-tér volt, ahol a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar játszott, a Nők Devecserért csoport pedig pogácsával és borral kínálta a felvonulókat. Egy kis pihenés után a menet elindult a harmadik megálló felé, mely a Dr. Laczay Antal park volt, ahol a Devecseri Alapszolgáltatási Központ látta vendégül a menet részvevőit, az örömtáncos csoportok pedig tánccal gondoskodtak a jó hangulatról.
Innen a rendezvénytérre indultak vissza a felvonulók, ahol a szervezők jóvoltából pörkölttel csillapíthatták éhségüket.
Az eseményt Fekete Nándor orgonaművész látványkoncertje zárta.

Kapcsolódó bejegyzések