I. Devecseri Értékek Ünnepe 2. nap (összefoglaló)

Május 12-én az I. Devecseri Értékek Ünnepe programsorozat második napja is bővelkedett programokban.

A délelőtt folyamán testvértelepülési megállapodás aláírására került sor Kál, Szőlősgyörök és Devecser között, majd az ünnepi pillanatokat követően kezdetét vette a Gárdonyi konferencia, melyet immár harmadik alkalommal szervezett meg a Gárdonyi Géza Emléktársaság és a Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ.

Bognárné Simon Katalin a Gárdonyi Géza Emléktársaság elnöke vetített képes előadásában az 5 éve alakult emléktársaság főbb eseményeit elevenítette fel. A konferencia további részében színvonalas előadásokat hallgathatott a közönség. Dr. Cs. Varga István „Gárdonyi Géza világirodalmi horizontjáról” címmel tartott előadást, majd Tornai Tamás a Tornai Pincészet tulajdonosa, Gárdonyiról és a borról osztotta meg gondolatait a közönséggel. dr. Tölgyesi József, Gárdonyi és sárvári fő tanítója, Barabás György pedagógiai és irodalmi kapcsolatát mutatta be. Az élvezetes előadás után az egri Bródy Sándor Könyvtár munkatársa, Turai Zoltán, Gárdonyi fordítva címmel az író műveinek különböző nyelveken megjelent kiadásairól beszélt, illetve azt a folyamatot mutatta be, hogy hogyan sikerült ezeket a fordításokat felkutatni. A konferenciát dr. Tuba Márta előadása zárta, melynek témája: A modern Gárdonyi: Tananyagbővítési ötletek az irodalom órán.

A délután folyamán az ünnepi pillanatoké volt a főszerep. Devecser Város Önkormányzata Képviselő-testülete posztumusz Devecser Város Díszpolgára címet adományozta Gárdonyi Géza egykori devecseri
kántortanító részére, aki devecseri tartózkodása idején a Fel nagy örömre egyházi éneket szerezte, valamint első regényét, az Álmodozó szerelmet Devecserben írta. A díjat Keller Péter az író dédunokája vette át. Ezt követően faültetésre került sor a Várkertben az író tiszteletére.

A rendkívül színes és tartalmas nap Babakiállítással zárult, melyet Aranyosi Éva és Tóth Mária Magdolna
gyűjteményéből állítottak össze. A kiállítást Lazók Zoltán, Oroszlány polgármestere nyitotta meg.

Kapcsolódó bejegyzések