Március 15-i ünnepi megemlékezés

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulóján ünnepi műsorral emlékeztek Devecserben. Az eseményen részt vettek a Veszprémi Szakképzési Centrum Szentgyörgyi Albert Technikum és Kollégium ajkai kadétnövendékei is. Az ünnepi műsor a Himnusszal vette kezdetét a Devecseri Gárdonyi Kórus előadásában, majd Mokos János plébániai kormányzó megáldotta a történelmi zászlót. Ezt követően a Devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola és AMI tanulóinak nyitótáncát tekinthette meg a közönség. Ferenczi Gábor polgármester beszédében felidézte a 48-as eseményeket és a helyi közösségek fontosságára is felhívta a figyelmet.
A beszédet követően az általános iskolások „Magyarnak lenni” című ünnepi műsora következett, melyet Nyárs Hajnalka tanító állított színpadra.
Az ünnepi műsor után az emlékezők a Magyar Fogyatékosok Lovas Sportszövetségének elnöke, Topár Zsolt felvezetéslével, a kadétok menetében érkeztek a Szabadság téri emlékműhöz, ahol a Devecseri Gárdonyi Kórus katonadalok előadását követően koszorúzással emlékeztek a megjelentek.
Koszorú elhelyezésével emlékeztek Devecser Város Önkormányzata nevében: Ferenczi Gábor polgármester, Nyárs Hajnalka alpolgármester és Rosta Zoltán önkormányzati képviselő.
Szaniszló Edit a Veszprémi Szakképzési Centrum Szentgyörgyi Albert Technikum és Kollégium igazgatója, a Meggyeserdő Honvéd Nyugdíjas Klub tagjai,
Horváth Csaba és Marton Kristóf a Devecserért Mi Magunk Városszépítő Egyesület nevében.

Kapcsolódó bejegyzések