- október 4-én, 15 évvel a katasztrófát követően, a megemlékezés szentmisével vette kezdetét a Páduai Szent Antal-templomban, amelyet Mokos János plébániai kormányzó celebrált.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Fodor János atya, balatonfüredi római katolikus plébános, aki a vörösiszap-katasztrófa idején Devecserben szolgált.
A szentmisét követően az emlékezők a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar vezetésével az Emlékparkban lévő kopjafához vonultak, ahol Ferenczi Gábor polgármester mondott beszédet.
Az emlékező beszédet követően megkezdődött a koszorúzás, amely során a pártok, civil szervezetek és intézmények képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit.
A koszorúzás után a mementófalnál gyászszalag felkötésével emlékeztek a katasztrófára.
Az esemény a Makovecz Lakóparkban, az Újjászületés kápolnájánál közös imádsággal folytatódott.
A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója is, aki beszédében felidézte a kápolna építésének körülményeit.
Ferenczi Gábor polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen szép és rendezett környezet fogadja a lakóparkba látogatókat.



