Szüreti felvonulás Devecserben

Október 11-én szüreti felvonulást tartottak Devecserben. A menet A Topár Team lovas felvezetésével a művelődési központ elől indult az első állomásra a templomtérre, ahol Mokos János plébános osztotta meg gondolatait, valamint a Batsányi Népdalkör lépett fel. A vendéglátásról Poósné Lenner Ibolya és Poós Alajos gondoskodtak.
A második helyszín a Deák-tér volt, ahol a Lyra Énekegyüttes és az IlcsiDance Táncstúdió produkcióját tekinthette meg a közönség. A finom falatokról és frissítőkről a Nők Devecserért csoport gondoskodott.
Egy kis pihenés után a menet elindult a harmadik megálló felé, mely a Dr. Laczay Antal park volt, ahol a Devecseri Alapszolgáltatási Központ dolgozói látták vendégül a menet részvevőit, az Ifjúsági Fúvószenekar tagjai pedig kellemes zenével gondoskodtak a jó hangulatról.
A kellemes dallamok után ismét az IlcsiDance Táncstúdió táncosai léptek fel. A parkból a művelődési központba indultak vissza a felvonulók, ahol a harapnivalót a Meggyeserdő Honvéd Nyugdíjas Klub és az Együtt a Devecseri Közösségért Egyesület biztosította, a jó hangulatról pedig a FateRock zenekar és az Adrenalin zenekar gondoskodott.

Kapcsolódó bejegyzések