Nemzetek Kulturális Találkozója Csabrendeken és Devecserben

A 3 napos program szeptember 1-3. között 6 ország részvételével zajlott. Vendégünk volt Lengyelország, Thaiföld, Kambodzsa, Albánia és Szlovákia (utóbbit nem művészeti csoport, hanem egy professzor képviselte), és természetesen a házigazda Magyarország.

A péntek késő délutánt Pápán ismerkedési esttel töltötték a résztvevők, majd szombat délelőtt Sümegre tettek látogatást, ahol a Sümegi várban nézték meg a korabeli élettereket és a történelmi korokat és eseményeket bemutató kiállításokat. A program Csabrendeken folytatódott, ahol Csíkné Bardon Réka és férje Csík Tamás kézműveseknél tették próbára kézügyességüket a csoport tagjai. Az este folyamán teltházas fellépésen mutatkoztak be a Csabrendeki közönségnek, ahol Szilágyi Franciska népzenész is fellépett. Vasárnap Devecserben a várost is bemutató játékra hívták a nemzetek képviselőit, amelynek 4 állomása volt: a megismerkedhettek az Eszterházy kastéllyal, a Kastélykönyvtár kiállításaival, a néprajzi gyűjteménnyel, a Várkertben a Tavaszi szél című népdalt tanulták meg énekelni, és Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versének saját nyelvükre lefordított változatát olvasták fel. A Városháza előtt követ festettek, a templom előtt nemzeti színű karkötőt fontak zsinórból. Az ebéd előtt borkóstolón ismerkedhettek meg a Somlói borokkal a Tornai Pincészet jóvoltából. A délután folyamán a művelődési központban egy fiatal lengyel művész, Jakub Stadnik kiállítása nyílt meg, majd a gála műsor kezdődött a színházteremben. 

Elsőként Ferenczi Gábor polgármester köszöntötte a vendég országokat és osztotta meg gondolatait a településről. Beszédében örömének adott hangot, hogy Devecser ismét egy nívós eseménynek adhat otthont. A nemzetközi zene és táncgálán felléptek a devecseri óvodás néptáncosaink, akiket a kambodzsai résztvevők tánca követett, akik magyar egyetemeken tanulnak. A thai vendégek, Prof. dr. AcharaPhanurat, aki a Thaiföldi Nemzetközi Folklórfesztivál elnöke és tanítványa dr. Usa Kampean idén májusban már jártak Magyarországon. Most előadásukban 3 hagyományos táncot mutattak be, amely a gazdag buddhista kultúrára épül. Őket a tapolcai Batsányi Népdalkör követte, akik ormánsági népdalokat énekeltek. Az albán vendégek egy albán-magyar csereprogram keretében érkeztek. Az albán énekes műsorát 2 néptáncos színesítette albán népviseletben. A lengyelországi csoport modern táncokat mutatott be. Ők egy baráti társaság, akik délutánonként táncórákon találkoznak, és akiket a tánc szeretete hozott össze.

Az est folyamán fellépett a Kaptza népzenei együttes is. A fiatalokból álló 5 tagú formáció már túl van egy amerikai ösztöndíj programon, ahol egy stúdió lemez is elkészült. Hazatérésük után pedig elindultak, hogy ízelítőt adjanak abból a muzsikából, amelynek népszerűsítését küldetésüknek tekintik. 

Az esti divatbemutatón a résztvevők saját népviseleteiket mutatták be. Az esemény egy különleges meglepetést is tartogatott a jelenlévők számára: a jelenlévő nemzetek Petőfi Sándor – Nemzeti dalát közösen mondták el, mindenki a saját anyanyelvére fordítva. Az első és az utolsó versszak magyarul hangzott el, melynek refrénjébe minden ország magyarul kapcsolódott be. Majd a 2. versszakot a kambodzsaiak khmer nyelven, a 3. versszakot a thaiföldiek tai nyelven, a 4. versszak albánul, az 5. versszak lengyelül hangzott el.  A színpadi produkciókat a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar műsora zárta, majd a jelenlévők közösen énekelték el a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt. Az esti program a művelődési központ melletti rendezvénytéren folytatódott, ahol a vacsorát követően a DWG zenekar gondoskodott a jó hangulatról. A 3 napos rendezvény végén jó volt látni, ahogy a találkozón résztvevő nemzetek képviselői együtt táncolnak, beszélgetnek és barátkoznak.

 

Kapcsolódó bejegyzések